Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Párkapcsolat és szexualitás - a szakértő szemével

Bántalmazott férfiak - Láthatatlan áldozatok a párkapcsolatban

2017. március 31. - Kerek Kriszta

shutterstock_131470553-500x250.jpg

Előző bejegyzésem (itt tudod elolvasni) megjelenése után sok emailt kaptam, elsősorban férfiaktól. Mindegyikük ugyan azt a kérdést tette fel. Miért van az, hogy a családon belüli erőszakkal, különösen az érzelmi bántalmazással (is) mindig csak a férfiakat vádolják, hiszen a nők is mesterei, főleg a verbális támadásoknak.

Az esetek többségében a bántalmazást valóban férfiak követik el, a társadalom számára a nők a "gyengébbik nem, akiket védelmezni kell", de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a férfiak ne lehetnének áldozatai a családon belüli erőszaknak. Sokkal több férfi szenved ettől, mint valójában gondolnánk. A férfiak azonban még kevésbé beszélnek erről nyíltan, mint a nők. 

A férfiakat már gyermekkoruk óta arra nevelik, hogy ők az "erősebbik nem". Nem sírhatnak, nem lehetnek "puhányok". A szégyenérzet és félelem, hogy gúny tárgyává válnak a haverok előtt, vagy nem felelnek meg a társadalmi "elvárásoknak", általában megakadályozza őket abban, hogy nyíltan beszéljenek a problémájukról. 

A verbális, érzelmi bántalmazást alkalmazó nőkre általában csak bizonyos jelzőket húznak rá, "házisárkánynak" titulálják, vagy a hormonokra fogják. Ritkán beszélünk erről, mert nehéz elképzelni, hogy egy férfi is szenvedhet emiatt egy párkapcsolatban a mai társadalmi sztereotípiák árnyékában.

dubout_dubg_netw.jpg

A viccekben, a humoros történetekben az ilyen feleség általában nem vonzó. Hálóingben, arcpakolással és hajcsavarókkal a fején, egy sodrófát lengetve várja haza az "urát". A valóságban azonban nem függ sem kortól, sem nemtől, sem etnikai hovatartozástól, hogy kiből lesz a bántalmazó fél.

Miért nem képesek a férfiak kilépni egy bántalmazó kapcsolatból?

  • Nehezen ismerik be maguknak, hogy ők a bántalmazott fél
  • Azt hiszik, hogy "megérdemlik"
  • Úgy gondolják, hogy férfiként mindent el kell viselniük, elvárja a társadalom
  • Vallási okok miatt - A házasság egy életre szól
  • Enged a nő zsarolásának, pl. a gyerekek láthatásával kapcsolatban
  • Félelem a megtorlástól, zaklatástól
  • Anyagi okok miatt

Milyen jelei vannak, hogy egy bántalmazó kapcsolatban élsz?

 

A férfi és a női viselkedés nagyon hasonló ebben az esetben, mégis van néhány különbség.

1. Sértegetés, megalázás

Előszeretettel gúnyolódik veled, általában a barátaid, kollégáid előtt.

2. Teljesítmény kritizálása

Semmi nem elég jó neki. Gyakran hallod, hogy az ágyban nyújtott teljesítményed egy nulla, a munkában egy csődtömeg vagy. Nem keresel elég pénzt, nem értesz a gyerekneveléshez, és egyébként is, bármihez nyúlsz, elromlik.

3. Hibáztatás

frustrated-1174084_1280.jpg

Azt hajtogatja folyton, hogy azért viselkedik így, mert ezt váltod ki belőle. Ha te másképp csinálnál bizonyos dolgokat, ő egy kezesbárány lenne.

4. Féltékenység

Ellenőrzi a telefonodat. Követ. Folyamatosan kérdőre von, hogy hol volták, kivel voltál, mit csináltál. Belenéz az emailjeidbe. Rettenetes patáliát csap, ha az utcán ránézel egy nőre. 

5. Szex megvonása

Az egyik leggyakoribb fegyver a nők kezében a szex és az érzelmek megvonása. Levegőnek néz, látványosan duzzog és tüntetőleg kihordja az ágyneműdet a hálószobából. 

6. Telefon, kulcsok elrejtése

Fizikailag megakadályozza, hogy elhagyd a házat. Ezzel arra kényszerít, hogy végig hallgasd amit mondani akar, vagy demonstrálja, hogy az ő akarata érvényesül.

7. Zsarolás

Kilátásba helyezi, hogy ha valami nem az ő igényei szerint alakul, annak következményei lesznek. 

8. Fenyegetőzés

Hasonló a zsaroláshoz, de itt már nyíltan kimondja, hogy ha elhagyod megöli magát, vagy nem láthatod a gyerekeket. "Megkeserítem az életed." "Elperlem az utolsó filléred is." A lehetőségek száma végtelen.

Általában a férfiak az erősebb testfelépítésűek és a nagyobb fizikai erővel rendelkezők, így azt gondolnánk, hogy a fizikai bántalmazás csak az ő sajátjuk. Tévednénk. 

A fizikai bántalmazás formái a nők részéről

fotolia_40876552_subscription_xl.jpg

  • Ütlegelés, rugdosás, hajtépés
  • Pofon
  • Csipkedés, köpködés, karmolás
  • Valamilyen tárggyal, pl. késsel való fenyegetés, hadonászás
  • Az alvás megakadályozása
  • Életveszélyes vezetési stílus (pl. a kormány rángatása, gyorshajtás)
  • A lakás elhagyásának megakadályozása, akár fizikai erőszak által

Mit tehet egy férfi, ha családon belüli erőszak áldozata lett?

Mindenekelőtt fontos tudni, hogy ez nem a te hibád. Másodsorban soha, semmilyen körülmények között ne alkalmazz fizikai erőszakot, ne üsd meg a partnered! Nem megoldás, ráadásul ezzel csak fegyvert adnál a kezébe, és azt mondhatná, hogy valójában ő az áldozat.

Amennyiben a te vagy a gyerekek, háziállatok testi épségét veszélyezteti a partnered, menjetek minél előbb biztonságos helyre. Ha van lehetőséged készíts felvételeket, hogy később bizonyítani tudd a történteket. Beszélj a dologról olyan emberekkel, akikben megbízol. Egy barát vagy egy családtag külső szemlélőként sokat segíthet. Kérj segítséget szakemberektől vagy a hatóságtól. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kerekkriszta.blog.hu/api/trackback/id/tr8412390305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam West 2017.04.01. 13:38:35

A nők pontosan ugyan olyan patkány módjára tudnak viselkedni, mint az erőszakos pasik. Kedvencem, mikor egy nő gyerekkel, lakással, egyébbel kezd zsarolásba, majd utána bele lendül fizikálisan is. Az erőszak ugyanúgy benne van a nőkben, csak erről nem szokás beszélni. Találkoztam már én is ilyen vámpírral, de szerencsére rövid úton elváltak útjaink :)

Barát Csaba (törölt) 2017.04.01. 17:02:05

@Adam West: a durva amikor 1-1 nő megöli a gyereket vagy magát hogy ezzel álljon bosszut

Nő létemre 2017.04.01. 17:02:54

Végre egy cikk, amely más aspektusból tekint a családi belüli erőszakra. Pedig szerintem legalább annyi férfi szenved, mint nő, csak valahogy mindig a nő van áldozatként titulálva.
Jó pár éve volt egy film a TV-ben (azóta sem láttam, de még hasonló témájút sem), a Büszke férfiak (Men Don't Tell, főszereplő Peter Strauss) volt a címe. Ebben a férfi folyamatos verbális és fizikai bántalmazást szenvedett el feleségétől. Végül segítséget kért, elmondta családnak, barátoknak, akik először alig hitték a történteket, végül jogi útra terelődött az ügy, ahogy nagyon nehezen és sok procedúra árán, de sikerült bebizonyítania, hogy milyen pokolban él.
Szerintem ezért sem fordul sok érintett férfi segítségért, mert nem, vagy csak nehezen hinné el a külvilág, hogy nem fordítva van, s ha igaz, miért tűri.
Én azt mondom, mindannyiunknak egy élete van, s ha pici lehetőség nyílik arra, hogy változtassunk a minket ért fizikai és/vagy lelki bántalmazás által kialakult, hozzánk méltatlan, mindennapjainkat megkeserítő, önbecsülésünket, egészségünket rongáló helyzeten, akkor igenis ki kell abból lépni. Saját tapasztalatból mondom. Nem volt könnyű, de megérte. Nincs több gyomorgörcs, önvád, rémálom. És igaz ez mérgező munkahelyre is, ahol vastagon volt jelen a mobbing. De ez más téma, mégis hasonló. Szóval nem hagyni, hogy beteg emberek tönkre tegyenek.

kkkchris 2017.04.01. 17:03:04

A pszichologiai eroszak meg jobban is benne van a nokben... Eleg csak megnezni egy munkahelyet ahol alig van par pasi mondjuk...

Nő létemre 2017.04.01. 17:03:32

Végre erről a témáról is olvashatunk, hiánypótló. Nagyon unom, hogy mindig egy aspektusból van a családon belüli erőszak tárgyalva, éspedig a nő az áldozat, a férfi az erőszak elkövetője.
Holott lehetséges, hogy az arányok hasonlóak. A nők fegyvere főként verbális, és ez ugyanolyan, ha nem mélyebb sebeket ejt, mint a fizikai.
A férfiak ritkán merik "közkinccsé" tenni, ha feleségük, partnernőjük bármilyen módon, de bántalmazza, félve attól, hogy süket fülekre találnak, megszégyenülnek.
Azt mondom, hogy ha akár pici lehetőség is van, ki kell lépni a zsarnok, bántalmazó, beteggé tevő élethelyzetből, kapcsolatból. S ez vonatkozik munkahelyre is. Nem szabad hagynunk, hogy beteg ember rajtunk gyakoroljon és tönkre tegye életünket. Tapasztalatból mondom. Sokkal jobb utána, elmúlik a gyomorgörcs, rémálom. És még mindig jobb egyedül, mint egy erőszakos, zsarnok, bántó "társsal", aki sosem fog megváltozni. Ez tévhit. Nem gyógyul és nem változik. Férfipárti vagyok. Ne hagyjátok magatokat Ti sem! Kilépni belőle, ahogy és amint lehet!

conchita wurst 2017.04.01. 17:04:20

Engem egyszer megpofozott a csajom.

Azóta ne hagyom ki minden csajomat addig idegelem amíg elszakad a cérnájuk és lenyomnak egy sallert. Én ezt élvezem, imádom cukkolni a macsekokat.

E.T.A. 2017.04.01. 17:04:34

Szerintem az a férfi, aki hagyja, hogy egy nő verje, az megérdemli. A férfi erősebb, mint a nő, hát csapjon neki oda, és kész, mindjárt rend lenne.

calen 2017.04.01. 17:04:51

A nőknek az első igaztalan pofonnál (amit nem "harcoltak ki" maguknak) kell lelépniük.
Ugyanígy a férfiaknak is az első hisztinél kell otthagyni a nőt. A pofon és a hiszti közös jellemzője, hogy sokasodik és egyre durvább lesz. Mindkét nemnél a leuralás eszközei. Annyi a különbség, hogy az állami jogszolgáltatás megvédi a nőt a férfi által elkövetett erőszaktól. Ha pedig a nő erőszakos, az állam akkor is a férfi ellen van, ha házasok, vagy élettársak. (házzal, gyerekkel zsarolás)

Kovács Flórián 2017.04.01. 19:01:29

Jo' cikk, e'rte'kelem, hogy nokent ilyen objektiven latod ezt a helyzetet. Nehany kiegeszitest szeretne'k tenni azert:

"Miért nem képesek a férfiak kilépni egy bántalmazó kapcsolatból?", teszed fel a kerdest, amire szerintem megfelelo valaszokat adsz, de a prioritas felallitasara nem vallalkoztal, ugyhogy ezt most megteszem en:

1. Enged a nő zsarolásának, pl. a gyerekek láthatásával kapcsolatban, ill Anyagi okok miatt (ez a ket ok osszetartozik, es nagyreszt a csaladugyi birosagok reszrehajlasabol adodik).
2. Azt hiszik, hogy "megérdemlik", ill Úgy gondolják, hogy férfiként mindent el kell viselniük, elvárja a társadalom (ezt a kettot is osszevonnam en. Amugy a helyzet nagyon egyszeru, egy kisfiu ovodatol arra van kodolva, hogy ne sirjon, hogy rendelje ala az erdekeit a kislanyoknak)
3. Nehezen ismerik be maguknak, hogy ők a bántalmazott fél (ez olyasmi, ami jelen van ferfiaknal is, de szerintem bantalmazo kapcsolatban elo nokre azert inkabb jellemzo).
4. Vallási okok miatt - A házasság egy életre szól (ezt en kihuznam mondjuk. Baromi keves ember vallasos igazan manapsag, kiveve a mohamedanokat.)

A bantalamzasi modoknal szerintem jol hataroztad meg a prioritast.

Meg egy eszrevetel: nem csak arrol van szo, hogy egy ferfi ritkabban beszel arrol, ha bantalmazo kapcsolatban e'l. A ferfiak MASHOGY beszelnek errol, nem aldozatkent igyekeznek magukat beallitani, hanem kb tenyszeruen elmondjak, hogy veluk igy meg igy ban az asszony.

calen 2017.04.01. 19:12:16

"4. Vallási okok miatt - A házasság egy életre szól (ezt en kihuznam mondjuk. Baromi keves ember vallasos igazan manapsag, kiveve a mohamedanokat.)"

Szó sincs itt vallásról. A férfit kicsi korától úgy nevelik, hogy ha megházasodott és gyereke született, onnantól felelős értük. Persze félrelépeget, ha olyan, de a család az első és egyetlen. A férfiak túlnyomó többségének a házasság halálig szól.
Kár, hogy a lányokat nem így nevelik, mert náluk manapság elég, ha éppen úgy kattannak és már el is váltak.

Jakab.gipsz 2017.04.01. 19:12:37

Sajnos a nők a férfiak számára lényegtelen apróságokon is kitudnak akadni, tehát nem szabad hagyni, hogy rendszert csináljanak belőle, (némelyiküknél a férfi bosszantása az előjáték). Korunk feminizmusa a relativizmussal nyakon öntve különösen sérülékennyé teszi az egyébként normálisan működő kapcsolatokat is + az agyondolgoztatás, azaz a teljesítmény kényszer. Titokba azt remélem, hogy csak a média lihegi túl ezt a témát.

SadRedBucket 2017.04.01. 19:43:05

"Az esetek többségében a bántalmazást valóban férfiak követik el, a társadalom számára a nők a "gyengébbik nem, akiket védelmezni kell", - az első fele a mondatnak megalapozatlan, a második fele meg tiszta anakronizmus.
A nők ugyanolyan arányban bántalmazzák a környezetükben élőket, mint a férfiak. Az agresszió nem "sex/gender/nem" függő. (Van ellenvélemény?)
A nőkre azért vigyáztak régen ennyire, mert fogyóeszköz voltak a gyakori szülések miatt, és emiatt egészen a XX.századig folyamatosan nőhiány volt. A nők már nem gyengébbek (juhéé!), de megszokták a tutujgatást és nehezen engedik el (hát, no, a jogok jól jönnek, csak a kötelességeket ne adják mellé).
A világ megborult, és keresi az új egyensúlyi állapotot...ahogy kinéz, lesznek még a végén a ffiak a "gyengébbik nem, akiket védelmezni kell". (Csak valahogy túl kellene élni azt 1-200 évet kihalás nélkül...)

Drednaught 2017.04.01. 20:20:43

2017.04.01
Most vagy ez tényleg egy új világ első napja, amikor végre fokga magát egy nő és valami fura gellert vett a történelem, mikor elkezdett a férfiak ügyével foglalkozni, a férfit védeni
VAGY
Egy mezei áprilisi tréfa.

KenceFince 2017.04.01. 20:23:01

www.huffnagelpista.com/uploads/7/0/9/2/709291/warren_farrell_-_miert_nem_ertik_a_nok_amit_a_ferfiak_nem_mondanak.pdf

Tudjátok mi az a MAD-doktrína? A rövidítés azt jelenti angolul: Mutual assured destruction, vagyis a kölcsönösen biztosított megsemmisítés elve. Eszerint a harmadik világháború azért nem tört ki, mert a két szuperhatalom, az USA és a Szovjetunió egyaránt rendelkezett olyan nukleáris fegyverpotenciállal, hogy bármelyik fél támadása egyúttal a más fél elpusztítását is eredményezte volna. Vagyis a fegyverek egyenlőségének elve biztosította a békét.
De mihelyst a fegyveregyensúly megbomlik, akkor kizárólag a lépéselőnybe került fél jóindulatán, szeszélyén, kénye-kedvén múlik, hogy nem pusztítja el a másikat.

Hogy jön ez a nemek viszonyaihoz? A régi világban a házasságon belül biztosított volt a fegyverek egyenlősége, és ezért volt béke (jó, tudom, voltak alkoholista agresszív állatok, meg persze most is vannak, de én a főszabályról beszélek, abusus non tollit usum). A férfi tudta, hogyha megveri az asszonyt, jön a lélekmardosó shaming language, és fordítva: a nő nem tehette meg, hogy felpaprikázott pulykaként agyongyalázza, szanaszét-shitteszteli/shaminglanguage-eli a férjét, mert tockos lehetett a végre. Puzsér mondta, hogy egy olyan mondat, hogy “te impotens fasz, még egy gyereket sem tudsz csinálni” – EZERSZER fájóbb, mint egy pofon, akkora pofont kb. csak Mike Tyson tud adni, hogy ezzel összemérhető legyen.

A mai világban az állam megbontotta a fegyveregyenlőség elvét, a férfias nyílt konfrontációt büntetőjogilag “megfogta”, így a férfi fegyvertelenül maradt, vagyis a női hatalmi túlsúly érvényesül a párkapcsolatokban. A férfinak nincs eszköze a hepciáskodó, rikácsoló, házsártos nő ellen. (Max az elhagyás, de ne ebből induljunk ki.)

A válásnál szintén nincs fegyveregyenlőség. A férfi egy váláson csak veszthet, a nő csak nyerhet. így tehát a nő kénye-kedvén múlik a béke, pedig ha MAD-doktrína érvényesülne, jóval harmonikusabbak lennének a viszonyok, és kevesebb lenne a válás. Igen: több kompromisszumkészség kéne, és erre persze a mai nők hallani se akarnak. De ha valami, akkor ez önzőség.

KenceFince 2017.04.01. 20:26:42

Egy férfi IGENIS ki tud állni magáért, de erre két módszerre van kizárólag:

1. A vitában egyenesen, érveket ütköztetve, érvelési hibákat, személykeskedő, frivol stílusú kötekedések nélkül, mint egy ókori bölcselő. Vagy ahogy John Peckham írta Aquinói Tamásról: „a vitákban soha senkit nem sértett és soha a szelídség ellen nem vétett”.

2. Ha a becsületét sérelem éri, arcátlanságra ragadtatja magát, akkor megtorolja a sértést fizikai úton, erre szolgált régen a párbaj.

A nő az első módszerre nem alkalmas, a másodikra meg egy ideális világban nem merészkedik, ugyanis tudta, hogy tasli lesz a vége. A nő nyelve éles, azonban valódi tartalomként kezelhető állítás, tételmondat, indokolás sosincs, éles nyelvével sose arról „győz meg”, hogy nincs igazad, hanem csak arról, hogy húzd meg magad, mert béna/nyomi/impotens/buzi/kisfaszú vagy (anyádnál laksz, náci vagy, félszazerősnőktől, nevetséges vagy, stb.), tehát bújjál el jó mélyre. És erre egyszerűen nem lehet mit mondani.

A régi világ nagyon jól tudta, hogy a női megszégyenítésre nincs jó válasz, ezért indult ki abból, hogy ha egy férfit arcátlanság éri, akkor joggal torolja meg a sértést. A „nőt nem bántunk” elve (amit a feministák kiforgattak) abból indult ki, hogy a nő szelíd és simulékony teremtés, és soha nem merészelné a férfi legbelső emberi és férfiúi méltóságát alantas, övön aluli odaszúrásokkal kikezdeni. Ha mégis megtette, akkor a régi világ erkölcse elnézte, ha ilyenkor az asszony kapott egy taslit. (Érdekes logikai ellentmondás, hogy ha abból indulunk ki, hogy a nemek egyformák, akkor miért nem lehet férfinak ugyanúgy nővel bunyóznia, mint egy férfivel? Hiszen ezzel mégis egy védtelen babucinak tituláljuk őt, nem egy önálló, kompetens lénynek, aki képes megvédeni magát.)

Persze lehet felháborodni, csakhogy ezzel nem azt mondtam, hogy a nők „bántalmazását” helyeslem, ez egy vis maior esetén fenntartott lehetőség, melynek kizárása nagyobb bajt okoz, mint a megengedése. Ezt az etikában úgy mondják, hogy a kisebbik rossz elve. Mert ha ezt tiltjuk akkor beáll az a kép, ami ma van: a férfi mint egy láncra vert kutya, a nő meg a lánc hatótávolságán túlról nyugodtan ütögetheti a „kutyát” a seprűnyéllel büntetlenül, vagyis a nő kizárólagos kénye-kedvén múlik, hogy hogyan kívánja halálra szekálni szerencsétlen férfit, akinek erre jogos, legitim eszköze nincs. Csak az, hogy megtört lélekkel lebattyog a kocsmába, és ott szép lassan leépül, a nő legnagyobb örömére 45-50 évesen feldobhatja a pracslit, hogy minél előbb eldobhassa a (fekete-)„özvegyi” fátylat.

A nő fejlettebb szociális készsége evolúciósan arra szolgálna, hogy el tudjon bíbelődni a gyerekei ki nem mondott érzelmeivel, a családja emberi dolgaival. Mára ebből az lett, hogy kiszúrják, hogy a csordából ki a sebzett, öreg, és azt szurkálhassak, ezért pletykálnak mindig a nők, hogy „Láttad, hogy a Julcsa pasija milyen balf*sz? Láttad, hogy a Marika milyen béna ruhát vett?”

Be kell, hogy lásd, hogy az agresszió ezen alattomos női formája ellen a férfinak nincs fegyvere, abszolút női túlhatalmat hozott létre a feminista büntetőjog. A shaming language undorító, alattomos és kivédhetetlen módszer, jó példa arra, hogy a természet mennyire nem igazságos, olyan mint amikor a kicsiny és evolúciósan primitív ízeltlábú skorpió a mérgével meg tudja ölni a hatalmas és dicső oroszlánt, aki fájdalmak és üvöltések közt pusztul el.

Erről nekem az a Tom & Jerry-s jelenet jut eszembe, mint amikor Tom leméri, hogy meddig ér a kutya lánca, bejelöli egy csíkkal a fűben, és onnan, biztonságos távolságból üti a neki rontani akaró bulldogot, huncut mosollyal csapkodja, ütlegeli:

www.youtube.com/watch?v=zX5pdLsK5Sc a nő a macska, aki a vonal mögül, biztonságos távolságból szabadon basztathatja a férfit, a férfi pedig a kutyának felel meg, aki ki van kötve, és nincs eszköze, hogy megvédje magát.

Persze folytódik a jelenet, amikor a kutya eltörölte a vonalat, és egy újat, közelebbit rajzolt, és elkapta Tomot.
Ez vajon mikor jön el?

KenceFince 2017.04.01. 20:26:49

Amit a feministák ilyen “ki meri nyitni a száját"-nak neveznek, az a gyakorlatban a férfi emberi és férfiúi méltóságát, büszkeségét sárba tipró lealázó megszégyenítő beszédet jelenti, övön aluli odaszúrásokkal. A nő ilyenkor azt csinálja, mint aki egy kikötöttt kutyát ver seprünyéllel… tudja, hogy eddig ér a lánc, onnan biztonságos távolságból hergelhetem, gátlás nélkül bármilyen eszközökkel.

A nők jó részée igenis nyer nyer a váláson, ez a válóperes joggyakorlat. Nem olvasol híreket, hogy mindenféle sztárfeleség hány száz millió dollárokat kaszálnak pusztán azért, mert pár évig valami színész feleségei voltak? Még akkor is ha maguk is milliárdosok, és rohadtul NEM szorulnának rá.

Magyar viszonylatban persze nem százmillió dollárokról van szó, hanem arról, hogy a hapsit az egy szem lakásból túrják ki, amit sokszor tíz-húsz év alatt gályázott ki, sokszor szülői segítséggel.

A családjog abból indul ki, hogy a nő szegény, esetlen, ártatlan és védelmezendő, focis hasonlattal élve: a pálya nekik lejt.

A hülye törvényi szabály automatikusan fele-fele arányú szerzésnek tekinti a házasság (sőt, az azt megelőző együttélés) alatti minden vagyonszerzést, akkor is ha a férj havi 20millával, az asszonyka pedig minimálbérrel járult hozzá a vagyongyaporodáshoz.

A “fele-fele” egy ártalmas és hazug nőbabusgató koncepción alapuló jogi fikció.

A férfiak nem tudnak shaming language-elni, ugyanis a férfi agyának beszédközpontja és szociális központja nem elég fejlett ahhoz, hogy efféle frappáns vagy frappánsnak szánt övön aluli odaszúrásokkal megsemmisítse a másik felet. A férfi jellemétől amúgy is távol áll az ilyen nemracionális nemérvelés.
A férfi maximum verve tud bántalmazni, ha már elszakad az agya, végső esetben, de ugye persze ilyenért nyugaton máglyára küldik az illetőt, miután az egyiptomi tíz csapást végrehajtották rajta, majd damnatio memoriae-vel sújtják, akkor is, ha előtte ő találta fel a rák ellenszerét.

Az odaszúrkálást nem lehet leszerelni, mivel nem valódi állítások hangzanak el, ezért a vitába szállás csak további “nyomivá” válást eredményez. Ezért maximum frappáns elviceléssel (vö. shit teszt leszerelés) lehet talmi győzelmet aratni, de erre kevés férfi képes, ld. fent.

Persze a házasság nem háború, de telve van érdekellentéttel, és értelemszerűen annak az érdekei érvényesülnek inkább, akinek több eszköze van az érdekérvényesítésre. A nőknek ott van a shit teszt, a megszégyenítés, frivol odapörkölés, szociális ellehetlenítés (“elterjesztem, hogy impotens vagy” és társai). De a férfinak mi van? Az, hogy lehajtott fejjel lebattyog a kocsmába…

Éppen annyira kéne, hogy “rendben” legyen az agresszió női és férfi megfelelője. A probléma az, hogy az egyik (a női) a mai nyugati világban a párkapcsolaton belüli érdékérvényesítés bevett, sőt ünnepelt (you go, girl!) formája, a másik (a nyílt, egyenes férfias típusú agresszió) meg kb. a tömegyilkossággal van egy szinten kezelve.

Akkor vagy legyen mindkettő egyformán elítélve, társadalmilag és jogilag is büntetve, vagy egyik se.

Ehh! 2017.04.01. 20:28:17

Hatósághoz fordulni segítségért? Hol élsz? A gyámosok is eleve abból indulnak ki, hogy a férfi az agresszív, pláne ha a N hoz néhány szavahihető, "pártatlan" tanút. Azon sem kell csodálkozni, ha váláskor ellopja a gyerek(ek)et, és másnap a bíróságon előadja, hogy a férfi agresszivitása elől kellett menekülnie - már ki is csinálta a férjet, aki ettől kezdve bármit csinál, agresszív, és mindennek az okozója. - Szerencsére már túl vagyunk mindenen, jópár év eltelt azóta, de a szemlélet nem változott.

Nick Reevers 2017.04.01. 21:09:57

...és szexuálisan is zaklatnak,...főleg, ha meccs van...

dunántúli gyerek 2017.04.01. 21:10:14

Ne sírjatok már bazmeg.

Józan esze senkinek nincs?

Ha a párválasztás elebe elbaltázott, azzal nincs mit tenni.

Konfliktusok nélküli kapcsolat viszont nem létezik, és személyisége alapján van aki üt, van aki kiabál, van aki duzzog vagy gecizik, van aki büntudatot kelt.

A legbiztosabb módja a megoldásnak nem a gyámügy meg a bíró, hanem az hogy legyen annyi nagylelküség mind2 félben hogy az legyen az alap, hogy maga a házasság és a gyerek szent a csip-csup faszságot meg mindig meg lehet oldani, ha van rá akarat.

MEDVE1978 2017.04.01. 21:11:08

Hát ha a nők elsárkányosodását nézem, az társadalmilag messzemenőleg elterjedt, így hát ezzel az erővel a férfiak bántalmazása is elterjedt.
Bizony az is sokkal elterjedtebb, hogy a nők verik a gyerekeket. Nemrég volt egy olyan kampány, ami a családon belüli erőszakról szólt és a reklámfilmben az apa volt a bántalmazó. Erre finoman bemutattak egy-két statisztikát, amiből kiderült, hogy inkább anya jól helybenhagyja szemtelenkedő fiát/lányát kép lenne az odaillő, illetve a kampányoló szervezet egy rakat levelet kapott olyan - részben már azóta felnőtt - gyerekektől, akiket az anyjuk vert.

estónia 2017.04.02. 11:37:53

Nesze semmi fogd meg jól! Mindenki tudja de tenni ellene nem lehet semmit.

inkvisitor 2017.04.02. 11:38:34

@MEDVE1978: Erre való a férfi erőfölénye. Amikor e feleségem elkezdte meregetni a karmait, közöltem vele tisztán, és szóbeli veszekedésre nem fogom megütni, de ha fizikailag bántalmazni próbál valakit a családban, annak azonnali következményei vannak. Akár a gyerekekről, akár a férjéről van szó. Azzal meg nagyon tisztában van, hogy fél kézzel el tudom verni, úgyhogy nem merészkedik egy határon túlra. A nők ellen a csodafegyver a hallgatás. H nem szólsz hozzá huzamos időn keresztül, az nagyon kellemetlen számukra. Ilyenkor semmibe kell venni őket, nem szólni hozzájuk, a szövegeiket el kell engedni a fülde mellett. Otthon ez a taktikai nukleáris fegyver vagy a MOAB megfelelője. A fizikai erőszak meg a stratégiai ICBM, ami után kő kövön nem marad.

Zsuzsi25 2017.04.02. 11:38:54

@calen: ugy irod le a "felrelepegetest" mintha az normalis lenne! - Mintha nornalis lenne, ha neha neha felrelepeget,de mellette "csalad az elso" -
Meg a nagy turot! Ha megcsalna a ferjem, ugy elvalnek mint a huzat! Es meg jol el is perelnem mindenet, gyerekekre meg annyi joga lesz, hogy fizetheti a gyerektartast.
(Nem hinnem, hogy ez eroszak lenne a nok reszerelo, maximum jogos felhbarodas)

Zsuzsi25 2017.04.02. 11:39:01

@MEDVE1978: Aki kepes megutni a gyerekét az nem anya!!!

calen 2017.04.02. 11:39:14

Most nézem vissza a hozzászólásokat, jól kidőlt belőlünk a sok panasz. Azt hiszem ideje megköszönnünk a poszt írójának, hogy nő létére tudott ránk, férfiakra is gondolni. Ritkaság az ilyen, meg kell becsülni.

sakkosfx 2017.04.02. 11:39:51

Az igazság azt kívánja, hogy mindent adjunk vissza a jót és rosszat egyaránt ugyanolyan mértékben! Ha egy férfi találékony és eszes meg is tudja tani verés nélkül is simán! Persze nagy önuralom szűkséges hozzá! Aztán még a technika is velünk van videóra lehet venni észrevétlenül, hogy ne is tudja! Előre kell gondolkodni és a válóper meg is van nyerve! És házassági szerződéssel bizonyítható, ha a lakás már házasság előtt is magán vagyon volt és nem közös szerzemény! Ha a nő hülye máskép nem tehetünk elválnak útjaink! A baj pedig úgy szokott kezdődni, hogy a nő elkezd álmodozni és ettől teljesen hülye lesz, a realitásokat teljesen figyelmen kivül hagyja!

Ágikám 2017.04.02. 22:23:50

Na végre egy értékelhető cikk a témában.

lkcsmarcell 2018.03.03. 11:42:38

Igen én is ezt teszem a férjemmel,elválni úgysem fog a gyerekek miatt.Sokat dolgozik(de nem eleget,még nem lóg a bele)meghát úgyis ezt érdemli mint a férfiak általában...